Piedra folyó partján ültem...

Már jóideje elkezdtem ezt a könyvet, de valahogy nem haladok az olvasással. De nem rossz. Már csak egy fejezet van belőlle, és érdekesen alakulnak a cselekmények :)

jobban vágyik élni, mint korábban bármikor

Elolvastam. Vegyes érzelmeim vannak. Örülök, hogy megtudtam a végét, és elolvastam a sorokat, de olvasnám újra és újra, egymás után amig csak olvasni birok.

Nem akarok minden apró mozzanatot leirni, hogy aki még nem olvasta annak ne egy tartalom álljon itt.

Hihetetlen volt olvasni ezt, egy lány aki megakarja ölni magát, az élet egyhangúsága, az ember nagy kérdései a valóságról, az őrületről s e kettő érthetetlen határáról-illetve ellentétéről.

Ott az a lány, aki miatt az ember kedvet kap élni, és ez pontosan igy van, az olvasó is igy éréz és a könyv többi szereplője is.

Zedka, Mari, Eduard és Igor doktor.... mind-mind elkeseredett, lehetetlen alakok, akik a könyv végére hazatérnek, megszöknek, vagy épp életük fő művét fejezik be- s milyen érdekes, hogy pont egy szerncsétlen haldokló lány váltja ki belőllük ezt a változást.

Gyönyörű...és szomorú. Élettel tölt meg és sajnálatot ébreszt....egy ideig.

S aztán jön a szerelem, ami kitudja hány órát él meg... s az ébredés a tizenkettedik órába, hogy Veronika igen is élni akar. Ameddig lehet, s nem arra vágyik hogy mindent megnézzen vagy beszéljen az emberekkel...nem...arra vágyik, hogy pont ott legyen ahol van.

Nagyon tetszett ez a könyv. S azt még mindenképp leirom, hogy milyen vivódáson mentem át a könyv végén. S e vivódásom oka egy szereplő: Igor doktor és tette. Elősször azt éreztem, hogy utálom ezt az embert, majd láthatatlanul megértettem, hisz nem életet vett el, hanem pont forditva: életet adott.

''....Hiszen valóban minden nap csoda, ha belegondolunk, mennyi minden történhet velünk törékeny kis életünkben....''

Elkezdtem olvasni és gondolkodni.
Veronika azért akar meghalni, mert egyhangú az élete, mert minden nap felkel, dolgozik, s ugyanott van ahol előző nap. Valamilyen szintem magaménak érzem Veronikát, mindha én is egy ilyen Veronika lennék, de olyan fajtából aki nem akar véget vetni mindennek.
És aztán ott van az a felismerés, hogy nem csak ez a Veronika létezik... Hisz önmagát alkotta ilyennek, s lehtne más. És mikor erre rájön, csak két napja van.

Nem egy könyvleirást akarok irni, hanem inkább a gondolataimat, hogy mennyire rossz leht ez- és mennyire érezhető, hogy rossz, hisz egy "normális" lány aki maga köré alkot egy képet: egy erős, érzelemmentes lány képét, s tisztelik ezért hogy ilyen tud lenni.... de közbe nem. A felszin alatt egy olyan ember mint a többi, meg akar felelni.

Egyik kedvenc részem az eddig olvasottak közül az amikor Veronika elmondja-átgondolja a jövőjét, hogy mi vár majd rá most, hogy megmenekült- s aztán jön a hir, hogy meg fog halni.

Az emberek örülnek, örülnek hogy nem velük történnek a szörnyűségek. Együtt éreznek, segiteni próbálnak, de a felszin alatt mosolyognak, és vidámak hogy nem rajtuk kell segiteni...

Most folytatom tovább :)

Kezdet

Szóval, támadt egy olyan ötletem, hogy valamilyen határidős tevékenységet kellene csinálnom, amivel fejleszthetem a türelmemet, kitartásomat és van valami mélyebb értelme is.

Egy kis gondolkodás után a voksomat e mellett tettem le: Paulo Coelho összes könyve egy év alatt.

Ha minden igaz ez kb. 20 könyv, s ebből 12 magyar- szóval minden angol tudásomat be kell majd vetnem, ha végezni akarok.

Ma kezdődik a visszaszámlálás, és 2011 január 29-én remélhetőleg büszkén irok majd.

Mivel most már este is van, fáradt is vagyok, és ráadásnak még bizonyitványt is kaptam-ami végül is nem is olyan rossz- szóval inkább az olvasást holnap kezdem.

Az első könyv a Veronika meg akar halni. S hogy miért ez? Ez volt az első amiről hallottam, még anno hittan órán, a tanár nagyon dicsérte, kiváncsi is voltam, csak sehogyse sikerült megszereznem, de most itt pihen erejtve a gépembe, és már allig várom hogy holnap hozzákezdjek.