Elkezdtem olvasni és gondolkodni.
Veronika azért akar meghalni, mert egyhangú az élete, mert minden nap felkel, dolgozik, s ugyanott van ahol előző nap. Valamilyen szintem magaménak érzem Veronikát, mindha én is egy ilyen Veronika lennék, de olyan fajtából aki nem akar véget vetni mindennek.
És aztán ott van az a felismerés, hogy nem csak ez a Veronika létezik... Hisz önmagát alkotta ilyennek, s lehtne más. És mikor erre rájön, csak két napja van.

Nem egy könyvleirást akarok irni, hanem inkább a gondolataimat, hogy mennyire rossz leht ez- és mennyire érezhető, hogy rossz, hisz egy "normális" lány aki maga köré alkot egy képet: egy erős, érzelemmentes lány képét, s tisztelik ezért hogy ilyen tud lenni.... de közbe nem. A felszin alatt egy olyan ember mint a többi, meg akar felelni.

Egyik kedvenc részem az eddig olvasottak közül az amikor Veronika elmondja-átgondolja a jövőjét, hogy mi vár majd rá most, hogy megmenekült- s aztán jön a hir, hogy meg fog halni.

Az emberek örülnek, örülnek hogy nem velük történnek a szörnyűségek. Együtt éreznek, segiteni próbálnak, de a felszin alatt mosolyognak, és vidámak hogy nem rajtuk kell segiteni...

Most folytatom tovább :)